Nekem mindig sírásra,
fájddalmas, vad zokogásra
görbült a szám:
de újra bíztam
-mégis...talán...
Egy éjjel a holdsugár
-annyi kínos bánat után-
rám nevetett,
és sejtelmesen igért
szebb életet.
És igért, szebb életet:
boldogságot, hírnevet,
lágy csókokat:
-most már ez is csak
ábránd maradt.
Így most már csak azt érzem
-bármily keserves életem-
hogy írnom kell:
ha sikert nem is
érhetek el.
2011. február 12., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése