Ahogy a napsugár
egy zord vihar után
besugározza az eget,
lassan csendben
nyugtatja az életemet
számtalanszor
a Te mosolyod.
Ahogy lopakodik
éjjel a sőtét,
eszméletemben
szüntelenül
emléked képe ül.
2010. október 26., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése