A feslő ibolyák kékje
mindenütt,
szomorú, szép szemének eltűnt
sugarát lopják elémbe.
Az arcénak halvény pírja
néz le rám,
midőn az elmerűlő napsugár
rózsáit az égre szórja.
Ha az est lomha sötétje
szétterül,
hajának fénye belévegyül
-csk azért-, hogy Őt idézze.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése