Sacinak (Aki majdnem szinésznő lett)

Messze utazik a hold _mint egy eleven-holt_ fenn az ég permén: oly egyedül mint én. Ruhája csodaszép, és a környezetét színezüstbe vonja: _rajtam_ utca-rongya. Vándorol az éjben sápadt, halál-fényben a szíve rég halott: _bennem_ érzés vacog. Élettelen és élő, rongyos és fénylő vándorolunk együtt, s csókjainkat szedjük. ő is egyedül van, a csillagok közt suhan, emberek közt járva, az én lelkem:árva. Elöttem sok titok, s az érzéstől mrgfullok Ő mindent, mindent lát, s ránk hinti mosolyát. Szeretnék elmenni "Bátyámmal" cserélni, _semmit sm éreznék, csak valakit néznék_ Nézném alvó arcát, simogatnám haját, ezüstbe fürdetném sugár-csók mezején.